Nem lesz könnyű dolgom. Két évet szeretnék elmesélni, majd folytatni az update-et. Illetve két éve élünk itt, de már évek óta álmodom erről. Megpróbálom visszaidézni a történteket, és megosztom az olvasókkal az álmaimat, és reményeim szerint azok beteljesülését.

Ez a házunk látványterve. Ezt a képet láttam meg a hirdetésben, ez egy ikerház, ahol nem egymás mellett, hanem egymás mögött vannak a lakások, így akinek az utcára néznek az ablakai, annak kisebb a kertje és abban is a szájába látnak, akinek hátul, az oldalt be tud állni, hátul van egy csendes kertje, viszont - köszönve a jó sűrűn beépített kicsiny telkeknek - az oldalsó szomszéd itt is a szájába lát, kivéve, ha magas és telikerítést rak magának nem olcsón vagy jó igénytelenül (lásd pl drótkerítés + nád, ami bocsánatos az első években) Persze van, akinek csak annyi vágya van a kerttel kapcsolatban, hogy ki lehessen ülni, mint egy étterem / söröző kerthelyiségébe, nem mindenki ilyen növénymániás, mint én. És tudod mit? Én sem voltam mindig ilyen. Kamaszkoromban egyenesen kiröhögtem anyámat (bocsi, anyu), hogy hagyja már azt a sok zöldséget... Szombat délelőttönként én takarítottam, anyu ilyenkor előtte mindig körbement, meglocsolta a szobanövényeket, egy órát elbíbelődött velük, leszedegette az elszáradt leveleket, satöbbi. Aztán akkor fertőződtem meg, mikor a második albérletbe költöztem (az első egy sötét lyuk volt), és hatalmas (nekem hatalmas, 20 m2) volt a szoba, fehér falak, kopárság. Sok dologgal fel lehet dobni egy szobát: egy színes ágytakaró, pár kép, de a növények rettentően sok pluszot adnak egy szobához: vettem fikuszokat, szobapáfrányt, vitorlavirágot, stb. Persze az első télen minden tönkrement, mert valszeg túllocsoltam őket, de vettem őket rendületlenül. Mindig csak 1-2-őt, és nem túl nagyot, mert sok pénzem nem volt. Aztán laktam sokfelé, már volt erkély is, jöttek a balkonnövények, és én véglegesen beleszerettem a virágszirmokba, a harsogó zöldbe, a semmiből kinövő növényekbe. Már nem volt elég a 2 m2 erkély, már több kellett. Kutyára vágytam, és gyepre, virágágyásra, szobányi teraszra. Gyerekekre vágytam, nekik térre, játszótérre. De legalábbis a lehetőségére. Telekre vágytam, körbekerített kis territóriumra. Életem párja annyit mondott: legyen, ahogy akarod, nekem csak a kutya fontos. Néha morog tavasszal, amikor sorra veszem a sok virágot, növényt, de aztán legyint: olyan ez nekem, mint neki a sok számítógépes kütyü.

Szóval vannak ezek a zsebkendőnyi telkek, ez a modern építkezés, az építtetők megpróbálnak minél nagyobb telket beszerezni,de azokra minél több lakást bezsúfolni, az vevők meg megveszik, mert így nem 40 millióból lesz kertes házuk, csak tizensokból, huszonkevésből. És Bp-hez közel, tehát élhető, hamar (?) be lehet érni bárhova, nincsenek elzárva, de csend van, nyugalom, béke (már ha nem fogott ki valami marhát a szomszédban, aki bulizik, lármáz, családi cirkuszt rendez vagy esetleg disznót tart - ami egyébként tilos, de ami tilos, de nem ellenőrzik, az szabad)

Aztán mindenki megszerzi a maga kis zsebkendőjét, falatkáját, és rájön, hogy az a szép zöld gyep kell, már csak azért is sürgetősen, meg máskülönben dől be a por a házba, ha kicsit szeles időben kiülünk, még az arcunkba is megkapjuk. Mindenki a maga ritmusában és tudásának megfelelően igyekszik szépíteni a kertjét, és így szépülünk évről évre. Hálistennek mára már kevesebb a por, körülvesznek minket a füves telkek.